Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2013. március

Utolsó kVÍZ 2014.03.28.

Az osztályok közötti vetélkedőbe is beleszámító egyéni kVÍZ-kitöltések hajrájába érkeztünk. Eddig egy osztályból érkezettt a kitöltött kvízek közel fele. (Ezzel úgy néz ki, ők előre lépnek a versenyben, egyenesen a 2. helyre.) Ma (pénteken) még kitölthető az első kvíz (23-án közzétett), holnap estig lehet már csak a 2. kvízen dolgozni (márc. 24-i), és íme itt a legújabb, amit vasárnap 23 óráig lehet kitölteni. Hétfőn eredményhirdetés.

Hajrá (tanárok megfejtéseit is várom)!

 

Újabb sportsikerek 2014.03.27.

Tegnap gimis lányaink Girls FC néven kerületi focitornát nyertek szoros versenyben jobb gólarányukkal, ma általános iskolás csapatunk a körzeti mezei futóversenyt nyerte meg! Mindkét eredményhez szívből gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk rátok.

A foci csapat tagjai: Abonyi Gabriella, Haizer Gréta, Kanyó Donatella, Kiss Luca, Lénárt Anna, Rónai Renáta, Szép Cintia, Tóth Krisztina.

A mezei futás váltójának tagjai: Varga Eszter, Juhász Eszter, Király Tamás, Lászlók Kornél (2.a), Tihanyi Vanda, Gácsi Dorina, Kanyó Zakariás, Kerényi András (4.a), Ádám Gréta, Zsidai Kitti Szamóca, Balázs Simon, Boros Balázs (6.a), Mayer Fedra (8.a), Széles Lilla, Annus Sándor, Szeles Gergő (8.b)

 

Felvétel a következő tanévre 2014.03.26. 

Óvodai csoportjainkba és iskolánk 1. osztályába áprilisban lehet beíratni a gyermekeket. A 2014/2015-ös tanévben óvodánkba 50 új gyerek felvételére lesz lehetőségünk, az iskolában két első osztály indítását tervezzük 24-24 fővel. Nagy szeretettel várjuk azon szülők gyermekeit, akik fontosnak tartják a vallásos nevelést, és készek rá, hogy katolikus intézményünkkel teljes egészében együttműködjenek gyermekük nevelése terén.

Iskolánkban 2014. április 8-án, kedden tartunk szülői tájékoztatót a leendő 1. osztályosoknak. A jelentkezési lapokat április 14-ig lehet visszajuttatni e-mailen vagy személyesen.

Óvodánkban április 23-24-én tartjuk a beiratkozást. További tudnivalókat itt olvashatnak , a jelentkezési lapot is letölthetik innen, de papíron is megkaphatják az óvodában.

 

Újabb kVÍZ 2014.03.24.

Még mindig a Víz Világnapjához kapcsolódóan lehet versengeni! Itt az újabb kVÍZ egyéni versenyzőknek. Kitöltési határidő március 28 péntek (az előző kVÍZ is él még csütörtökig)

 

Lányaink megyebajnokok streetballban 2014.03.24.

Tegnap rendezték Salgótarjánban a diákolimpia streetball megyei bajnokságát, ahol Czank Leonóra, Lénárt Anna és Medve Mónika szerezték meg az elsősőget. Gratulálunk nekik és edzőjüknek, s jó felkészülést kívánunk a regionális döntőre!

Szurkolunk nektek továbbra is!

 

Ipoly-kVíz 2014.03.23.

Felkerült egy kVÍZ az Ipolyról a weblapunkra. Egyénileg lehet kitölteni. Ennek megoldása is beleszámít a Víz napja programsorozatba.

 

Holnap gyalogtúra 2014.03.21.

Mint korábban is jeleztük, holnap, március 22-én szombaton Szenográdi Tamás tanár úr vezetésével a Víz Világnapján gyalogtúrán vehettek rész. Jöhetnek kicsik és nagyok egyaránt (szülő is). Indulás a ferences templom elől 9 órakor. A Szentlélek-patak gátján vonul le a csapat az Ipolyig, megfigyelve közben a növény- és állatvilágot. A könnyű, síkvidéki túra ebédig lezajlik, valószínűleg 13 óra környékére már haza érhetnek a jól kiéhezett gyaloglók. Vizet hozzatok magatokkal (a Víz napján), esetleg valamennyi nassolni valót. Síléc most nem kell. (Távcsövet, fényképezőgépet viszont hozhattok és használhattok.)

Szeretettel várunk!

 

Jövő szerdán nyílt nap az óvodában 2014.03.21.

Közeledik az iskolában a tanév, az óvodában a nevelési év vége. Sokat ügyesedtek, tanultak a kicsik (és nagyok), s egyre bátrabban, felszabadultabban végzik napi teendőiket. Március 26-án "szélesre tárjuk óvodánk ajtaját", hogy a már ide járó gyermekek szülei, és az óvodánk iránt érdeklődő szülők és gyermekek be tudjanak kukucskálni a csoportokba, betekintést nyerhessenek óvodai életünk egy napjába. Az érdeklődők a délelőtt folyamán 8:30-tól 11:30-igbármikor bekapcsolódhatnak az óvoda életébe.

„Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket:
mert ilyeneké az Isten országa” (Mk. 10. 14)

 

Ki a szabadba! 2014.03.20.

Hurrá, itt a tavasz! Végre, nem csak az iskolapadban ülünk órán! Március 21-én, pénteken (a csillagászati tavasz első teljes napján) délután 13:15-15 óráig a felsősökkel és a gimnazistákkal a Várkertbe megyünk, ahol a 12 osztály által összeállított feladatokkal kell megbírkózniuk a csapatoknak. Minden osztályból 4 fő az állomásokon saját osztályának feladványaval várja az osztályokat, a többiek pedig versenyeznek a feladatok megoldásával, elvégzésével. Ne felejtsétek el az előre elkészített pontozólapokat magatokkal hozni, mert az állomásokon erre írják az eredményt!

Az osztályok közti verseny értékelésénél a következőket vesszük figyelembe:
- az osztály által összeállított feladatok változatosságát, érdekességét, színvonalát
- a pontozólap (menetlevél) kivitelezését
- az osztály által működtetett állomás munkáját (figyelmesség, tárgyilagosság, határozottság...)
- a feladatmegoldás során elért pontszámot (saját osztályt nem pontozzák az állomáson)
- a csapatok viselkedését, fegyelmét, kiállását (ne legyen hangoskodás, szétszéledés, szemetelés...)

Közös tájékoztató után együtt indulunk az iskolából 13:15-kor a Várkertbe. Iskolánkhoz méltó, jó versenyzést kívánunk! Hozzatok magatokkal vizet! ;-)

Szombaton gyalogtúrát szervezünk Szenográdi Tamás tanárúr vezetésével, melyre minden korosztályt (alsó-felső-király-ász) nagy szeretettel várunk. Szülők is jöhetnek, s strapabíró kistesók és nagytesók is.

 

Holnap keresztutat járunk a templomban 2014.03.20.

Március 21-én 17:20-tól mi (iskolánk diákjai, tanárai) járjuk a keresztutat a templombeli stációknál. A 18 órás mise előtt péntekenként húsvétig mindig kersztutat járnak a szécsényi ferences templomban. Erre a hétre mi vállaltuk Erika néni vezetésével ezt a szolgálatot.Hívjuk, várjuk iskolánk diákjait és hozzátartozóit is erre a közös alkalomra.

 

A víz napja(i) 2014.03.17.

Március 22-e az ENSZ döntése értelmében a víz világnapja. Persze nem csak ekkor kell figyelemmel lennünk a környezetünkben oly sok helyen fellelhető vizre, hiszen rendkívüli fontosságú a mi életünkben is, és minden élőlény számára. Ezért mi nem korlátozzuk egyetlen napra a figyelmet, hanem alaposabban igyekszünk ismeretséget kötni vele, csakúgy, mint a környezetünk többi elemével. Ezt szolgálja most a hetünket végigkísérő, sőt azon is túlnyúló programsorozat.

A leglátványosabb, legmozgalmasabb eseményünk péntek délután lesz ennek a kapcsán, szombaton délelőtt pedig túrázásra indulnak az önként vállalkozók. A pénteki vetélkedő lebonyolításában minden felsős és gimis osztályunk részt vesz. Ma reggel kisorsoltuk a témaköröket az osztályok között.

1.    A vízben és a vízparton élő növények
2.    A vízben és a vízparton élő állatok
3.    Vizes találmányok
4.    Vízszennyezés: vízszennyező anyagok és hatásaik
5.    Az ivóvíz és a víztisztítás
6.    A víz és az egyház
7.    A víz és a sport, magyar eredmények a vizes sportokban
8.    Felhő- és csapadékfajták
9.    Hazánk vizei
10.  Vízi közlekedés, vízi járművek
11.  A víz szerepe az energiagazdálkodásban
12.  Hogyan takarékoskodjunk a vízzel?

Ezekben a témákban kell olyan feladatsort készíteni (minden osztálynak az egy kihúzottat), amely 5. és 11. osztály között bárki számára érdekes, izgalmas, megoldható lehet. Megoldási ideje nem lehet hosszabb 5 percnél (de legalább 3 percet vegyen igénybe). A feladatok lehetnek szövegesek, képesek, gyakorlatiak. Legyetek ötletesek, hiszen a feladatsorokat is pontozzuk (nem nehézség, hanem tartalom, ötletesség, változatosság, kivitelezés, megoldhatóság szempontjából). A feladatok egyértelműen pontozhatóak legyenek. Írjátok le a javasolt pontozást is (maximum 20 pontig menjetek, de lehet kevesebb is valamivel)!

A feladatsorokat ellenőrzésre szerdán 14 óráig adjátok le Szenográdi Tamás tanárúrnak (ha szükséges, ő ad javaslatot másnap a változtatásokra).

Hétvégi programjaitokat úgy szervezzétek, hogy pénteken 15 óráig tart a Várkertben a vetélkedő, amin kötelező részt venni. Másnap, szombaton választható a gyalogtúra, melyet Szenográdi tanár úr vezet.

Jó felkészülést kívánunk! (A további tudnivalókért figyeljétek a weblapot gyakran!)

 

Erika néni kitüntetést kapott a várostól 2014.03.15.

img_0418_vagott_erika.jpgA nemzeti ünnep alkalmából adták át a város képviselőtestülete által adományozott "Szécsény városért" kitüntetést. Nagy örömünkra, megérdemelten, sokéves kitartó munkájáért, sokrétű közösségi tevékenységéért iskolánk tanára, Sántáné Udvardy Erika hittantanár vehette át a díjat ebben az esztendőben. Köszönő beszédében elmondta, elsősorban nem saját sikerének érzi a kitüntetést, hanem szerinte az általa végzett munka fontosságát emelte ki ezzel az elismeréssel az adományozó. Jézus szavaival emelte ki legfontosabb teendőjét: "Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik." (Mt 4,4)

Gratulálunk Erika néninek, és további jó munkát kívánunk neki. Nagy öröm számunkra, hogy köztünk, értünk is dolgozik.

 

Megemlékezés nemzeti ünnepünkön 2014.03.15.

6. osztályos tanulóink az ünnephez méltó, szép műsort adtak péntek délelőtt az iskolai ünnepségen. A városi programon is fellépnek előadásukkal a művelődési házban március 15-én a 17 órai koszorúzás után. Várunk mindenki szeretettel a közös ünneplésre.

 

A gimnáziumi osztályunkba jelentkezők felvételi rangsora 2014.03.12.

Elkészült az "ideiglenes felvételi jegyzék", melyben a 2014/2015-ös tanévre gimnáziumunk 9. osztályába jelentkezők felvételi sorrendjét határozzuk meg. Legfeljebb 34 fő iratkozhat be ebbe az osztályunkba, így a lista első 34 diákja biztos bejutó (oktatási azonosítóikat fekete színnel írtuk a listába). Vannak közülük, akik nem első helyen jelölték meg iskolánkat (elsősorban olyanok, akik szakképzésre szeretnének menni, mert már kialakult, milyen szakterület érdekli őket). Többségüknél már a násik választott iskola felvételi listájából látszik, hogy biztosan bekerülnek a választott szakképzési területre, Így felszabadulnak helyek, s további jelentkezők is bejutnak hozzánk, de hogy mennyien, az attól is függ, hogy változtat-e még valaki a sorrenden, és hogy másik iskolába mennyien nyernek felvételt az őket megelőzők közül (ez még nem mindenkinál látszik egyértelműen). A másik középiskolába is felvételizők helyett jó eséllyel bekerülőket szürke színnel jelöltük, akiknek kevés a sanszuk a bejutásra, azokat narancs színnel.

1-15. hely 16-30. hely 31-45. hely 46-56. hely
79102011199
72626060752
78741562547
72318346505
78241127945
75753473604
74653520657
78374854779
72690138370
77806069559
73442115954
77424341079
77516244743
72427119124
75255743026
77741477391
79100127696
74730649859
78496969874
71561848561
72842587177
79241346451
76862463174
77259953034
79430581299
77167498658
73642440805
77588684852
74604775492
71483705295
79683916899
76546639000
78385093109
75839698465

79034943466
78522334196
74041465841
73080766772
73501290395
74380650169
77049835040

79020883114
75204229466

76299009497
73770957303
78828175658
72500261708
76783076975
77562597977
79206208210
77769329759
79327891009
74168443837
71835887162
78556191421
79197333189

Ha valamelyik diákunk változtatni szeretne a továbbtanulásra megjelölt intézmények sorrendjén, azt célszerű még ezen a héten, megtennie (írásban az iskola titkárságán). Aki még nem kezdeményezte, de szeretne változtatni, az 17-én kérjen adatlapot, mert a szülővel aláíratva keddig vissza kell hozni, s 19-én szerdán elektronikusan továbbítanunk kell a módosításokat a felvételi központba.

A végleges felvételi listákat az országos felvételi központ készíti el április elején az iskolák létszámkerete, beküldött rangsora, és a diákok által megjelölt sorrend figyelembe vételével.

 

Három csapatunk bejutott a középdöntőbe 2014.03.07.

A K&H Bank által általános iskolások számára meghirdetett "Vigyázz, Kész, Pénz" vetélkedőn iskolánkból három csapat jutott be az április 14-i középdöntőbe, melyet Miskolcon rendeznek. Rajtunk kívül egyetlen település sincs az Észak-Magyarországi Régióban, ahonnan 3 csapat került volna a középdöntőbe. 2-2 csapattal képviseltetheti magát Miskolc, Eger, Mezőkövesd, Aggtelek és Heréd. Egyedül Szécsény neve virít az eredménylista elején három alkalommal.

A továbbjutó csapataink tagjai:
Pénzzsonglőrök (4.b): Gyenes Zsófia, Horváth Emese, Kormány Kinga, Bagó Gergő, Virág Péter
We are clever (6.b): Szerémi Soma, Szilágyi Petra, Bagó Fanni, Tőzsér Katrin, Csizmadia Róbert
Nincs devalváció (7.b): Komár Gabriella, Sándor Vanda, Varga Zsófi, Tóth Bernadett, Gyebnár Sára

Gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítőiknek

 

Megkezdődött a nagyböjt 2014.03.06.

Tegnap, hamvazószerdán megkezdődött a húsvétvasárnapig tartó nagyböjti időszak, melyet Jézus negyvannapi böjtölésének és kínszenvedésének emlékére tartunk. Ilyenkor fokozottan figyelünk Isten irgalmas szeretetére, és annak fényében a mi bűneinkre, amelyek a megtérés szükségét emelik ki. Jézustól azt tanuljuk, hogy a keresztény hit nem lemondás, hanem "igen"-t mondás a szeretetre, de arra a szeretetre, amely önfeláldozásra kész. Az egyház a nagyböjti időben különösen ajánlja az imát, a lemondás és jócselekedet gyakorlását.

Hamvazószerda húsvét vasárnapját 39 nappal előzi meg. Neve onnan származik, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre. A hamuval hintés a bűnbánat ősi jele. A hamvazás egyházi szertartásában a pap megszenteli az előző év húsvéti barkájának hamuját, s a hívek homlokát ezzel jelöli meg.