Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017. december

Tisztelt Szülők!

Szeretettel hívjuk és várjuk Önöket a december 21-én, csütörtökön 1630-kor kezdődő karácsonyi műsorra. Közreműködik az iskola második évfolyama, valamint énekkara.

Értesítjük arról, hogy tanulóink részére a karácsonyi ünnepség december 22-én, pénteken 11 órától lesz, melyre kérjük, hogy ünneplő öltözetben jöjjenek a gyermekek az iskolába. Ezen a napon a tanulók ebéd után 1215-kor mennek haza az iskolából.

Téli szünet ideje:
2017. december 23.  -  2018. január 3.
Szünet utáni első tanítási nap:
2018. január 4. (csütörtök)

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk:              

                                                                                                          Iskolavezetés

Nyertes Kreatív pályázat

Erzsébet pályázatot nyújtottunk be csoportos képzőművészeti alkotások kategóriában a nyári Erzsébet-Napközis táborban részt vett 116 gyermek közös alkotásával.

Örömmel értesültünk róla, hogy a „Bárkányis tábori zászló” címmel elnevezett pályamunkával a III. helyezést értük el.

nyertes-palyazat-kep-1k.jpg

Nyereményünk 2018. évre szóló táborozási lehetőség a tavaszi vagy az őszi turnusok egyikében, amellyel a Balatonra juthatunk el iskolánk tanulóival.

Kirándulás

KEDVES GYEREKEK, SZÜLŐK, NAGYSZÜLŐK ÉS ISMERŐSÖK!

A római iskolai kirándulás után, 2018 nyarán egy négy napos csehországi utazást szervezek, melyre mindenkit szeretettel invitálok!

A kirándulás időpontja: 2018. július 2-5.

A kirándulás ára: 50.000Ft, melyet 3 részletben lehet fizetni.

 Amennyiben az alábbi ismertető megtetszett, illetve bármilyen egyéb kérdés felmerülne, a 06 20  466 2346-os telefonszámon vagy a szfnezs@gmail.com e-mail címen vagyok elérhető.

Az első megbeszélés az iskolában 2018. január 16-án 18 órakor lesz.

Sok szeretettel várok minden kedves régi és új utasomat!

Pozsony – Prága – Telc - Karlovy Vary - Kutna Hora

1. nap

Indulás Szécsényből

Pozsony, az egykori koronázó város, a reformországgyűlések helyszíne igényesen felújított városközpontjával nem csak a Prágába tartó turisták egyik kedvenc városa. A vár, a Szent Márton dóm, a Mihály kapu, a régi városháza, az óváros megmosolyogtató, vidámságot sugárzó szobrai, a pozsonyi kifli utánozhatatlan íze mind-mind emlékezetessé teszik az itt töltött órákat.

Délután, Prága felé tartva, megállunk Telc óvárosában. A Morvaország déli részén található bájos kisváros a Világörökség része. A főteret ölelő házsor mintha egy mesekönyvből lépne elő. A várkastély angolparkja mindenkit sétára csalogat, termeiben pedig korabeli bútorokat állítottak ki és várostörténeti kiállítás várja az érdeklődőket.

Prágai szálláshelyünkre az esti órákban érkezünk, ahol a kivilágított város fényeit csodálhatjuk meg.

2. nap     

Reggeli után felfedezzük Prágát. A cseh főváros legismertebb nevezetességeit járjuk be, sétánkat természetesen a várkerületben kezdjük, a „Kis kör” ajánlását követve. A Hradzsin északi kapuján átsétálva láthatjuk a mindenkori köztársasági elnök rezidenciáját, megtekintjük a Szent Vitus katedrálist, sétálunk a régi palota termeiben, majd a Szent György bazilikába térünk be. Természetesen az Aranyművesek utcája sem marad ki a programunkból, mielőtt a Daliborka toronyhoz érkeznénk. Majd a Kisoldal házai között sétálva a Károly hídhoz érünk. Átsétálunk a hangulatos Óvárosba, a Tyn téren a megszépülő régi városháza, az Orloj és a Tyn templom látványa fogad bennünket. Egy órás szabadprogram és ebédelési lehetőség biztosítása után a Vencel téren folytatjuk a Prágával való ismerkedést. A bársonyos forradalom helyszíne, az egykori lóvásártér manapság elegáns üzletek, szállodák, éttermek, bárok inkább sugárútja, mint tere. Innen visszasétálunk a Tyn térre, ahol Husz János szobra mellett a tér egyik meghatározó épülete a Tyn templom, amely belülről is impozáns látvány. A templom megtekintése után a zsidó negyed, Löw rabbi öröksége vár felfedezésre.

Este svédasztalos vacsorával egybekötött fakultatív moldvai hajókiránduláson vehetünk részt, vagy számtalan tipikus prágai kisvendéglő közül választhatunk.

3. nap

A reggeli elfogyasztása után Karlovy Varyba indulunk.

A IV. Károly által alapított várost Európa első fürdővárosai között tartjuk számon.  Számos híresség megfordult itt, köztük neves írók, költők, zeneszerzők. Karlovy Vary nemzetközi filmfesztiváljáról is ismert, valamint arról, hogy itt gyártják a Becherovkát. Az elegáns város festői szépsége, csodás környezete és díszes, felújított barokk és art nouveau épületei miatt is vonzó.

A város nevezetességei gyalogosan kényelmesen bejárhatóak. Közösen ellátogatunk a Beherovkát előállító üzembe, fakultatív programként pedig lehetőség lesz a Diana kilátóból megcsodálni a város panorámáját. Késő délután indulunk vissza prágai szálláshelyünkre.

4. nap

Reggeli után a középkorban ezüstbányáiról híres Kutna Horába látogatunk, amely Prága után Csehország második legfontosabb városa volt. Hajdani gazdagságának emlékét a mai napig őrzi a városmag, amely 1995 óta a Világörökség része. Látogatásunk során megtekintjük a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának szentelt székesegyházat, amely Európa egyik leglátványosabb gótikus temploma. Valamint a néhai pénzverdének, majd a városházának otthont adó Olasz udvar és a Csontkápolna felkeresése is a program része.

Délután Ferenc Ferdinánd vadászkastélyába, Konopiště-be utazunk. Ez a várkastély volt az osztrák-magyar trónörökös nyári rezidenciája. Cseh feleségével és gyermekeivel ide menekült a bécsi udvar intrikái elől. A gótikus kastélyban gazdagon berendezett termek, a főherceg híres fegyver- és trófea- gyűjteménye várja az ide látogatókat. A várhoz 225 hektáros park és csodálatos rózsakert is tartozik.

Hazaérkezés az éjszakai órákban.

Boldog karácsony kívánok!

Szabó Ferencné Zsuzsa

angoltanár

Adventi készülődés a Bárkányiban

Advent első vasárnapját követő hétfőn, a hétindító lelki percekben gyújtottuk meg adventi koszorúink első gyertyáját, hogy a szeretet fénye mellett készülhessünk az Úristen eljövetelére. A várakozás időszakában intézményünk a lelki ráhangolást több helyszínen és többféle programmal is segítette:

December 4-én „Az ajándék” című gyermekszínházi előadást tekintették meg a Holló együttes fellépéseként alsó tagozatos tanulóink.

December 3-án a 3.B osztályosok betlehemes műsorukkal és a Kicsinyek kórusának énekével képviselték intézményünket városunk első adventi gyertyagyújtásán. Előadásukkal december 7-én ellátogattak a helyi Idősek Otthonába és a Ferences Betániába is, hogy a betlehemi Kisjézus örömét elvigyék a lakóknak. Örömmel és kedves fogadtatással köszönték meg a kicsinyek szerepjátékát.

December 6-án a Szülői Szervezet hívására a Mikulás látogatott el iskolánkba kedves ajándékkal lepve meg a gyerekeket, dolgozókat.

mikulas-2.jpg mikulas-3.jpg

December 11-én délelőtt iskolánkat az a megtiszteltetés érte, hogy ellátogatott hozzánk Déváról Böjte Csaba testvér, aki megosztotta a tanulókkal szívmelengető történeteit, valamint karácsonyi gondolatait. Arra buzdított mindenkit, hogy legyünk igazi ajándékok embertársaink számára, "szeressük jóvá a világot". A gyerekek lélegzetvisszafojtva hallgatták lebilincselő, közvetlen stílusa miatt. Csaba testvér személyesen köszönte meg tanulóinknak azt a sok ajándékot, melyeket heteken keresztül gyűjtöttek gyermekeink a dévai árvák számára.

adventi-keszulodes---bojte-csaba-testver.jpg adventi-keszulodes---ajandekgyujtes.jpg

Ugyanezen a napon szeretet szárnyán karácsonyváró programot szerveztünk alsós tanulóinknak, melyet a betlehemekből és angyalkákból összegyűjtött kiállítás megnyitójával kezdtünk. Ezt követően osztályonként különböző játékos karácsonyi feladatokkal, kézműveskedéssel, karácsonyi történetek feldolgozásával telt el a délután, melyet az aulában egy közös uzsonnával zártunk.

kiallitas-3.jpg delutani-program-2.jpg

December 17-én Benczúrfalvára kaptak felkérést a 3. B osztályosok, akik pásztorjátékukkal meghittebbé tették a 3. adventi gyertyagyújtást a településen. A meghívást, mely nagy megtiszteltetés számunkra, örömmel fogadtuk. Ezúton is köszönjük a helyiek kedves vendéglátó szeretetét, valamint a szülők segítségét.

December 21-én sikeres Erzsébet pályázat révén vettünk részt az Erkel Színházban, melynek keretében Csajkovszkíj Diótörőjét tekintettük meg.

dsc06050.jpg dsc06051.jpg

Az előadás élményekkel teli kikapcsolódást és látványt nyújtott az álmot és ébrenlétet, képzeletet és valóságot összemosó meséhez.

dsc06072.jpg

December 19-én az óvodások, 21-én a szülők és vendégeink, valamint 22-én 11 órakor iskolánk tanulói láthatták karácsonyi műsorunkat a 2. évfolyamosok és az iskola kórusának előadásában.

betlehemezes-3.jpg betlehemezes-2.jpg

Magyarország, szeretlek!

December 14-én az megtiszteltetés ért minket, a Bárkányi suli 11. A osztályát, hogy részt vehettünk az MTVA által rendezett vetélkedőn, aminek címe Magyarország, szeretlek! Rendkívül izgalmas volt betekinteni a színfalak mögé, a forgatásba és találkozhattunk híres, ismert emberekkel is. A műsorban piros és zöld csapatok „versenyeztek” egymással.

25564697_1931497863780527_1479699107_n.jpg

Mi a piros csapatot képviseltük. Érdekes és elgondolkodtató feladatokat kaptak a versenyzők, amelyekre többször mi is tudtuk a választ. Az izgalmak ellenére a végére mi is elfáradtunk. A forgatás alatt lehetőségünk volt megismerkedni más iskolák tanulóival is.

magyarorszag-szeretlek-.jpg

Örülünk, hogy részesei lehettünk ennek az ismert és közkedvelt vetélkedőnek. Már nagyon várjuk adásba kerülését. Szurkoljunk együtt a nógrádiaknak!

Petrovics Anna és Szita Klaudia
11. A osztályos tanulók

Böjte Csaba testvér iskolánkban

Iskolánkat az a megtiszteltetés érte, hogy ellátogatott Déváról Böjte Csaba testvér, aki megosztotta a tanulókkal szívmelengető történeteit, valamint karácsonyi gondolatait.

dsc_6929.jpg

Arra buzdított mindenkit, hogy legyünk igazi ajándékok embertársaink számára, "szeressük jóvá a világot".

dsc_6793.jpg dsc_6764.jpg

Képgaléria

A gyerekek lélegzetvisszafojtva hallgatták lebilincselő, közvetlen stílusa miatt. Köszönjük szépen Böjte Csaba testvérnek, ezt a szép délelőttöt!

 dsc_7026.jpg

Szalagavatós ünnepség a Bárkányiban

2017.december 9-én rendeztük meg a 33 végzős diák szalagavató ünnepségét a szécsényi művelődési házban. Az intézményünk hagyományait követve, szalagavatónk az idén is egy ünnepi és ezt követően, egy vidám részből állt. Az ünnepi részben Márai Sándor gondolatait tolmácsolták a végzős diákok képviselői: Mócsány Judit Széles Lilla, Percze Letícia, és Verbói Máté; majd egy gitárszólóval szórakoztatta a közönséget Ispán Róbert. Ezt követte Sárközi Barbara beszéde, aki megköszönte az eddigi munkájukat, emberi hozzáállásukat tanáraiknak, az iskolavezetésnek és természetesen szüleiknek. Szenográdi Tamás igazgató úr nagy sikert aratott beszédével, melyben rendhagyó módon kifejezetten személyre szabott gondolatokkal jellemezte a végzős tanulókat és osztályfőnöküket egyaránt. Az ünnepi rész Filkor Tamás R. J. Kipling Ha… című versével zárult.

szalagavato_0087.jpg

A vidám részben szintén hagyományainknak megfelelően keringővel kápráztatták el a végzős diákok és párjaik a jelenlévőket. A keringőt Nyilas Dániel a Havanna Táncstúdió vezetője tanította be.  Ezután nem maradtak ki a műsorszámok közül a gyermekkori és jelenlegi fényképek diasorozata, az elmúlt három és fél év legvidámabb, legviccesebb és legemlékezetesebb fotóinak és videóinak összeállítása, a várva várt tanárparódia és a közös éneklés sem. Az ünnepi rész befejezéseként szintén közösen és stílusosan angolul énekeltek végzőseink.

szalagavato_0211.jpg

Ezt követően az iskolában folytatódott az ünneplés, ahol az aulában 20 táncospár keringőzött egyszerre. Ludányiné Bella Szilvia igazgató helyettes köszöntötte a felavatott diákokat és szüleiket, majd a tanulók egy-egy szál rózsával fejezték ki hálájukat szüleiknek. A koccintás és a vacsora előtt a diák-szülő tánccal nyitottuk meg a szalagavató bált. Nagyon jó hangulatban ünnepeltek és táncoltak diákok-szülők és tanárok közösen.

szalagavatoosztalykep.jpg

Szabó Ferencné

Látogatás a Püspöki Palotában

2017. december 08-án, pénteken délelőtt Beer Miklós püspök úr meghívására iskolánkból 26 gyermek vehetett részt Vácott, az EKIF Mikulás-napi ünnepségen.Nagy izgalommal várták a gyerkőcök az indulás napját – s bevallom mi, felnőtt kísérők is szintúgy -, hisz nem minden nap részesülünk ilyen kedves invitálásban.

img_0060-.jpg

Amint elfoglaltuk helyünket, a köszöntést követően - Miklós püspök atya érkezéséig, „bemelegítésként”- vidám Mikulás-énekeket daloltunk a teremben egybegyűlt gyereksereggel együtt.

img_0051.jpg img_0052.jpg

Képgaléria

Ezután egy vidám, interaktív koncert következett. A tanulóink is részeseivé váltak az előadásnak, hisz a Mikulás rénszarvasait és szánját jelképesen megjelenítve „körbeszánkózták” a termet.A püspök atya végül megérkezett, s mint mindig, most is mosolygósan és kedvesen köszöntött mindenkit. A nap fénypontja mégis csak az volt, amikor Beer Miklós püspök atya személyesen adta át minden jelenlévő gyermeknek a Mikulás-csomagot; természetesen a rá jellemző néhány személyre szóló, figyelmes, biztató szó kíséretében, ami jóérzéssel töltött el mindenkit.

img_20171208_113611.jpg

Az ajándékozást követően mi is megajándékoztuk meghívóinkat, a bátrabb tanulók verssel vagy énekkel köszöntötték a házigazdákat. Mi rendkívül büszkék voltunk a diákjainkra, amikor láttuk, hogy milyen lelkesen és bátran kiálltak a nagyközönség elé produkcióikkal.

img_20171208_112554.jpg

A vendégség végén iskolánk diákjaival a püspök atya közelébe gyűltünk, ahol kedves kolléganőnk, Bablena Piroska, ízes palócsággal, csengő hangon énekelte el neki a Betlehem, Betlehem c. karácsonyi dalt, ezzel köszöntve fel névnapja alkalmából. A püspök atyával való közös énekkel zártuk végül ezt a mozgalmas napot.

Szépen beszélők versenye

A Társadalomtudományi munkaközösség az idén is megszervezte a Szép Magyar Beszéd verseny iskolai fordulóját, ezúttal az általános iskolások számára.

szmb01.jpg

A tanulók felkészülési idő után olvasták fel a választott szépirodalmi szöveget. A zsűrinek igazán nehéz dolga volt a díjazottak nevét és a rangsort illetően, hiszen a versenyzők mind nagyon komolyan vették a feladatukat, és mindüktől szép közvetítését hallgathatta a háromtagú bizottság (Kissné Csépe Éva, Horváthné Varga Orsolya, Adamik Zsolt) a versenyszövegnek.

szmb02.jpg szmb04.jpg

Képgaléria

Másnap, december 8-án a díjazottak nevét is kihirdették, melyet az Eredmények mappában olvashatóak. A megyei versenyen az első két helyezettek lesznek iskolánk képviselői.

szmb13.jpg

Ezúttal is gratulálunk minden versenyzőnek a szereplésükhöz. A továbbjutók felkészüléséhez pedig sok sikert kívánunk!

Somoskői Beáta

November havi étkezési térítési pótdíjfizetés

  • 2017.12.20. /szerda/ 800-1600

Könyvbemutató

konyvbemutato-2017.12..jpg