Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018. november

Október havi étkezési térítési pótdíj fizetés

2018.11.22. /csütörtök/ 800-1600

fogado-delutan-2018.11.21.png

Jótékonysági bál támogatói

TÁMOGATÓI LISTA

 

„Harangjáték” a Bárkányiban

harangjatek.jpg

   Mindannyian tudjuk, hogy egy szép vers boldoggá tudja tenni az embert, megmelengetheti a lelkünket. „Harangjáték” versünnepünkön alsó tagozatosaink ilyen élményben részesítettek minket, felnőtteket és egymást, amikor 2018. november 22-én délután, huszonnyolcan magyar költők verseit szavalták iskolánk könyvtárában.

dsc_8787.jpg

  Célunk elsősorban az volt, hogy jól érezzük magunkat, megajándékozzuk egymást, és mindenkinek köszönetet mondhassunk azért, hogy vállalkozott erre a szép, izgalmas, de sok felkészülést igénylő feladatra.

  A kiemelkedően teljesítőket háromtagú zsűri választotta ki. Gál Maja, iskolánk magyar nyelv és irodalom szakos tanára, fr. Kardos Csongor plébános és Korcsok Norbert, a városi könyvtár vezetője öt tanulót emelt ki, akik januárban, a Magyar Kultúra Napján, a városi rendezvényen képviselhetik iskolánkat:

Takács Szonja Anna (2.a)

Vincze Panna Patrícia (2.b)

Kovács János Noel (3.a)

Deák-Torák Janka (4.a)

Erdélyi Benedek (4.b)

dsc_8798.jpg

  Minden résztvevőnek és felkészítőnek gratulálunk, kívánjuk, hogy versszeretetüket, kitartásukat még sokáig őrizzék meg, hogy jövőre is együtt ünnepelhessünk.

Vica néni és Ria néni

A gyerekekért báloztunk

2018. november 17-én került megrendezésre iskolánk jótékonysági bálja, idén immár hatodik alkalommal.

Báli műsorunkat Sándor Kristóf, 2.b osztályos tanulója nyitotta meg A rossz asszony elleni orvosság c., a közönséget kacagtató népmesével. A műsort az idén 20 esztendős szécsényi Palóc NTE folytatta, akik a hajdúságba, majd az erdélyi Marosszékre kalauzolták el vendégeinket táncos összeállításukkal. A 4. b-sek a jampi korszakba, a rock and roll világába repítették a közönséget, és felszállhattak velük a Limbó hintóra. Táncoslábú kisdiákjainkat jótékonysági bálunk állandó vendégszereplői, Andi színjátszósai követték. Népszerű dalokat adtak elő ismert musicalekből, iskolánk Kicsinyek Kórusának közreműködésével. Műsorunk végén, a szülői szervezet műsorszámát láthatták a vendégek, akik idén is kiegészültek néhány lelkes pedagógussal és több „titokzatos” szereplővel.

A bál további részében a jó hangulatért a Santa Fé zenekar felelt. A szülői szervezet vezetője, Cservenné Józsa Bernadett elmondása szerint a bál bevétele minden elképzelésüket felülmúlta, így remélhetőleg a tervezett eszközbeszerzés mellett egyéb terveik, álmaik is megvalósulnak. Ez természetesen nem jöhetett volna létre önzetlen támogatóink segítsége nélkül.

Ezúton is köszönjük mindenkinek a támogatásokat, felajánlásokat, valamint a szülői szervezet tagjainak áldozatos munkáját!

Szvetlik Réka

Vendégünk volt Rúzsa Magdi

Rúzsa Magdi november 13-án délután érkezett iskolánkba. Látogatásának az volt a célja, hogy megmutassa, híres emberként is lehet hívő az ember, hogy kitartó munkával, akaraterővel egy vidéki gyermek is elérheti álmait. Rendkívül szimpatikus embert ismerhettünk meg benne. Megérkezésekor nagy taps fogadta, melyen még ős meghatódott. Az énekesnőt Golyán Gréta iskolánk tanulója egy népdallal köszöntötte. Rövid bevezető után interjú formájában folytatódott a program. Kötetlenül és őszintén válaszolt kérdéseinkre. Habár az itt töltött ideje csekély volt, mégis sok dolgot tudtunk meg karrierjéről, a dalok születéséről. Beszélt családjáról, pályája kezdetéről is, továbbá az Isten és az ima szerepéről. Sok mondanivalója volt a fiatalok számára, melyből mindenki tanulhatott vagy elgondolkodhatott rajta. A beszélgetés végén hallhattuk különleges hangját is. A gyerekek csillogó szemmel hallgatták mikrofon és zenei betét nélküli énekét. Különleges esemény volt számunkra, hogy egy padon ülve úgy beszélgethettünk vele, mint osztálytársainkkal.

A közös fotózás után szinte megrohanták a tanulók, hiszen készségesen dedikált minden „rajongónak”. Még a közös szelfizések elől sem zárkózott el. Ezt követően meglátogatott néhány alsós osztályt, ahol a gyerekek furulyatudásuk megcsillogtatásával, dalokkal fogadták őt. Magdi gondolt a legkisebbekre is és meglátogatta óvodánk két csoportját, ahol leült a gyerekek közé játszani, beszélgetni.

Jó volt megtapasztalni, hogy vannak még olyan „sztárok” akik nem felejtik el, hogy ők is voltak gyerekek, akik egyszerű hétköznapi emberként is képesek viselkedni.

Ezúton is hálásak vagyunk a látogatásáért és köszönjük a szervezőknek, külön is Loránd testvérnek, hogy részesei lehettünk ennek az élménynek.

Kiss Mária és Petrovics Anna tanulók

Lelki nap a Bárkányi Iskolában

Iskolánk öt évvel ezelőtt kezdte meg működését városunkban. Erre az eseményre emlékeztünk az őszi lelki napon, melyen a hálaadás fontosságára próbáltuk ráirányítani a figyelmet, és amelyre már az ezt megelőző hetekben is készültünk. Szerettünk volna, minél több lehetőséget adni a visszatekintésre, hogy újra felfedezhessük azokat az eseményeket és élményeket, amelyeket közösen, osztályonként, kisebb – nagyobb közösségekben, vagy egyénileg átéltünk.

Ezért készült el „Hála temploma”melynek tégláira az osztályok írhatták fel közös élményeiket, ezért gyarapodtak napról-napra a kis színes hálacédulák az aulában elhelyezett táblán, ahová az egyéni örömeink kerültek fel. Versenyt hirdettünk a tanulóinknak, melyben – a számok és az események tükrében - azt mérhették fel, hogy mennyire ismerik az iskolánkat. Szintén a visszatekintésre adott lehetőséget az aulában megrendezett ,- és azóta is látható – kiállítás, ami tematikusan mutatja be az elmúlt öt év eseményeit. Azt hiszem, a képeket nézve, mindannyian elcsodálkoztunk, hogy milyen sokszínű az iskolánk élete, amire talán a mindennapok „szürkeségében” fel sem figyelünk, és mindezt olyan természetesnek vesszük. Pedig van miért hálát adni, és ha ezt meg tudjuk tenni, az nekünk jó, minket gazdagít.

 

Képgaléria

Ezt tapasztaltuk meg a lelki napon is, mikor a délelőtt folyamán tagozatonként azokra az iskola által nyújtott lelki programokra tekintettünk, amelyek sokféle módon segítettek és gazdagítottak minket. E programokra visszatekintve a kicsik hálafüzéreket készítettek, a nagyobbak Szent Ferenc példája  nyomán tették mérlegre ezeket, a középiskolások pedig egymásban próbálták felfedezni az ajándékokat. Jó hangulatú, és tartalmas beszélgetések kísérték a foglalkozásokat.

 

Képgaléria

A szentmisében mindannyian örömmel fordultunk az Isten felé, közös énekléssel, felajánlásainkkal és virágokkal fejeztük ki hálánkat az elmúlt öt év ajándékaiért. Nagy örömünkre szolgált, hogy együtt ünnepelt velünk - a fenntartónk képviseletében - Dr. Csáki Tibor atya főigazgató úr és Lux Ambrus tanügyigazgató, valamint a városunk vezetése Stayer László polgármester úr és Dr. Pifka-Boda Zsuzsanna jegyzőasszony.

Sántáné Udvardy Erika

Csodák már pedig vannak

    Egy novemberi pénteken szokatlan felfedezésre vállalkoztunk a felső tagozatos tanulókkal: csodákat kerestünk. Vállalkozásunk kimenetele több esélyes lehet, hiszen már az is csoda, ha valaki hisz a csodákban, mert tapasztalatink, ismereteink alapján már mindent lehetségesnek tarthatunk és cinikusan megjegyezhetjük, hogy nincs új a nap alatt, de be kell látnunk, hogy mégis van.

    Csodákat indultunk keresni és hol máshol, mint a Csodák Palotájában igyekeztünk ezt megtenni. Megérkezésünkkor a Buda Entertainment & Gastro Szórakoztatóközpont (Budapest Bécsi út 38-44) falán a világűrt és annak felfedezését láthattuk, ami már felkelthette érdeklődésünket. Gyors bejelentkezés után a Természet Műhelyében kezdtük kutatásunkat, ahol rácsodálkozhattunk a természet csodás alkotásaira: érzékszerveinkre, a hangokra, a tükröződésre. A Tudósok Csarnokában tisztelegtünk felfedezőink munkássága előtt, a Mágneses Mezőben a vonzások és taszítások világát ismerhettük meg. Az Űrállomáson a végtelen birodalom szépségeit ismerhettük meg regisztráció után és interaktívan segíthettük egy földönkívüli hazajutását.

img_0132.jpg img_0124.jpg

     Az emeleten Illúziókban merültünk el, sétáltunk Newton almáskertjében, ahol megtapasztalhattuk a mechanika és a tömegvonzás törvényeit. A Playbar játéktérben érintőképernyős asztalon játszhattunk, különleges csocsókon üthettük a golyót, és élő biliárd focizhattunk.

img_0233.jpg

    Az idő múlását észre nem véve fáradtunk el kellemesen, és az Öveges teremben megpihenve gyorsan elröppenő félórában tűzgömböket és lángoló mennyezetet varázsoltak elénk látványosan.

img_0288.jpg

    Csodákat indultunk keresni. Nem tudni, hogy ki hogyan fedezte fel, de amit itt is megtapasztalhattunk az, hogy a természet csodálatos. Öveges József professzor szavait idézve a természet mesevilágának kapuit bárki, bárhol kinyithatja és nem is sejtett csodákat láthat. A professzor ezt egyszerű kísérletekkel oldotta meg. Szerintem ez nekünk nagyobb kihívás, de ha felfedezhetjük és élményt adunk, az tényleg maga a csoda.

reál munkaközösség

„Dalos Teaház” az alsó tagozaton

     Iskolánkban a Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium falai között immár második alkalommal került sor az alsó tagozatos dalosok tudásának összehasonlítására, mely rendezvény a „Dalos Teaház” nevet kapta.

     Az eseményre 2018. november 8-án, csütörtök délután került sor a könyvtárban, mely méltó helyszínéül szolgált a rendezvény barátságos és családias hangulatú lebonyolításához. Már az előkészületek is örömmel teltek, hiszen bíztunk benne, hogy a gyerekeknek is szívmelengető lesz munkánk gyümölcse: a helyszín „átvarázsolása”, a dekoráció készítése, emléklapok, oklevelek, ajándékok megtervezése, kivitelezése, s természetesen a tanulók számára kiválasztott dalanyag  igényessége.

dsc_6032.jpg

     A népdaléneklő versenyt iskolánk igazgatója, Szenográdi Tamás nyitotta meg, rövid beszédében hangsúlyozta a közös éneklés fontosságát, népdalaink tisztaságának, gazdagságának személyiségformáló szerepét, hagyományaink ápolását. Igazgatóhelyettes asszonyunk, Ludányiné Bella Szilvia kedves szavakkal biztatta a kis versenyzőket. Tanulóink bátran, szorongások nélkül néztek a vidám délután elébe. Ezután Zsiros Szilvia tanító néni bemutatta a zsűri tagjait, kik között üdvözölhettük Kissné Csépe Éva tanárnőt, Csizmadia Kingát, az ELTE ének-zene szakos hallgatóját, s nem utolsósorban Bacskai Balázs népzene oktatót, kinek ezúton is köszönjük, hogy elfogadta meghívásunkat.

dsc_6044.jpg

Rövid közös beéneklés után Golyán Gréta, iskolánk 8. évfolyamos tanulója egy különleges népdalcsokorral ajándékozta meg kis diákjainkat, melynek tisztasága, szívmelengető hitelessége igazi példaként szolgált mindannyiunk számára. Ezután sorszámok húzása alapján meghallgattunk minden produkciót, melyek zömében egyéni előadások voltak, de több duó, sőt egy trió is énekelt. A műsorszámok végeztével a zsűri elvonult a szomszédos helyiségbe, hogy meghozza döntését. Kitikkadt versenyzőink a csábító finomságokkal megrakott  svédasztalos  uzsonnával, ízletes teával csillapították éhségüket, szomjúságukat. A zsűri előzetes egyeztetés alapján értékelt, figyelembe vette az intonációt, a ritmust, az előadásmódot, az artikulációt, a népdalcsokor összeállítását és az összhatást. Ezek alapján megállapítottuk, hogy versenyzőink felkészültek voltak, a dalanyagok pedig változatosak, életkoruknak, hangszínüknek és hangterjedelmüknek megfelelőek. Célunk az volt, hogy a délután élményszerű legyen, ezért minden szereplő emléklapot, könyvjelzőt és egy kis édességet kapott ajándékba. A legügyesebb, legbátrabb, legkreatívabb és legrátermettebb tanulók oklevelet, hasznos ajándékot kaptak, s természetesen erkölcsi elismerést, továbbá lehetőséget, hogy iskolánkat képviselhessék a januárban tartandó városi rendezvényünkön, a Magyar Kultúra Napján, hol számos vidéki és határon túli intézmény versenyzőivel mérhetik össze tudásukat.

dsc_6289.jpg 

     A díjak átadását Bacskai Balázs, a zsűri elnöke bonyolította le, egyúttal hozzáértő szavaival értékelte a szereplők előadását, hasznos és praktikus tanácsokkal látta el kis nebulóinkat.

     Az oldott hangulatú énekversenynek délután három órakor lett vége, tanulóink pedig élményekkel, tapasztalatokkal gazdagabban vonultak le osztálytermeikbe, hol büszkén mesélték el a történteket tanítóiknak, osztálytársaiknak.

     A következő tanulók képviselik iskolánkat a januári megmérettetésen:

Huszkó Sára és Juhász Anna duó 4.a (felkészítő pedagógusa Zsirosová Silvia)

Baranyi Amira, Jászberényi Lilla és Turai Zsülett trió 4.b (felkészítő pedagógusa Pifka Zsoltné)

Olasz Dávid szóló 3.a (felkészítő pedagógusa Zsirosová Silvia)

Horváth Konrád szóló 2.b (felkészítő pedagógusa Lénárt Lászlóné)

dsc_6297.jpg

     Valamennyi versenyzőnek szívből gratulálunk és további sikeres szerepléseket kívánunk! Köszönettel tartozunk kollégáinknak, segítőinknek, kik nélkül nem sikerült volna ilyen gördülékenyen ez a délután: Deákné Bagyinszki Annának, Kosik Szilviának, Gécziné Ludányi Bernadettnek és Szabó Istvánné Marikának.

a szervezők:
Zsirosné Verbói Brigitta és Zsirosová Silvia

 

hirdetes-honlapra-2019-2020-ra.jpg

jotekonysagi-bal-2018h.jpg